Veszélyben a Debrecen környéki tavak

A gyér csapadék miatt nyár óta folyamatosan csökkent az erőspusztai tavak vízszintje. Mivel ősszel sem esett elég eső, mostanra nyolcból öt szinte teljesen kiszáradt. Harangozó Ferenc, az Erdőspusztai Horgász Portál szerkesztője szerint egyértelmű, hogy mindez a globális felmelegedés hatásának köszönhető. Lenne megoldás, de ahhoz a debreceni önkormányzatnak kellene lépnie az ügyben.

Régen ilyen volt a Vekeri:

Veszélyben vannak a Debrecen környéki tavak

Fotó: bobitas.hu

Most így néz ki:

Veszélyben vannak a Debrecen környéki tavakExpand

Vekeri-tó, 2014. október 5. / Fotó: Erdőspusztai Horgász Portál

A horgászok és kirándulók által közkedvelt, 17 hektár nagyságú tó vízfelülete nyár vége óta folyamatosan zsugorodik. Mára gyakorlatilag el is tűnt, helyén előbukkantak a bedobált befőttes üvegek, betontörmelékek, konzerves dobozok és gumiabroncsok.

Nem most száradnak ki először a környékbeli tavak

Az erdőspusztai víztározókat a 70-es években hozták létre. Csapadékvizet és talajvizet gyűjtenek, saját vízforrásuk nincs. 1993-ban egyszer majdnem kiszáradt mindegyik erdőspusztai tó, köszönhetően a kirívó, extrém száraz időszaknak, de utána végül visszajött a víz. Azóta is voltak kisebb-nagyobb ingadozások, például tavaly is elég drasztikusan lecsökkent a vízszint, de most még kritikusabb a helyzet, és a tavak élővilága is nagy veszélyben van.

Mivel a természetes esőzés a keleti országrészben mostanában kevés volt, és nem pótolta a kipárolgással, illetve talajvíz csökkenésével járó veszteséget, idén már kiszáradás szélére került az egész tórendszer. Igaz, hogy mezőgazdasági szempontból éppen nem nevezhető aszályosnak az utóbbi időszak, viszont vízügyi szempontból egyenesen katasztrofális állapot alakult ki.

Nyolcból öt tó teljesen kiszáradt

Fancsika víztározók:

Veszélyben vannak a Debrecen környéki tavakExpand

Fancsika II, 2014. október 23. / Fotó: Erdőspusztai Horgász Portál

Dr. Veres Ferenc, a MOHOSZ vezetője azt nyilatkozta az Erdőspusztai Horgász Portálnak október végén, hogy amennyiben nem lesz megfelelő mennyiségű csapadék, és a tó vízszintje még tovább csökken, akkor megszüntetik a horgászatot a Fancsikai tavakon. Mivel azóta láthatóan nem történt pozitív változás, januártól kíméleti zónává minősítik a tavakat. Magyarul, ez olyan, mintha természetvédelmi övezetté nyilvánítanák: horgászati tevékenységet nem lehet folytatni, horgászjegyeket nem adnak ki, és haltelepítés sem fog történni. “A tó élővilágát most nem szabad bolygatni, békén kell hagyni” – mondta Harangozó Ferenc, az Erdőspusztai Horgász Portál szerkesztője.

Halápi- / Bodzás-víztározó

Veszélyben vannak a Debrecen környéki tavak

A Bodzás-tónak már csak a csontváza látszik: egy víz nélküli tómeder az egész, 2014. november / Fotó: Erdőspusztai Horgász Portál

A Halápi- és a Bodzás-víztározó teljesen kiszáradt. Az utóbbi években már egyébként is lutri volt, hogy ha van víz, akkor kikelnek-e benne a halak vagy sem. Amikor nagyon kiszáradt, akkor általában két-három évbe is beletelt, hogy újra feltöltődjön és legyen egy minimális halállomány benne. Mivel itt semmilyen telepítés nem szokott történni, alapvetően csakis a természetes szaporulat határozza meg a halak élővilágát.

Szentannapusztai-tó:

Veszélyben vannak a Debrecen környéki tavak

Szentannapusztai-tó, 2014. szeptember 5. / Fotó: Erdőspusztai Horgász Portál

Ahogy az az Erdőspusztai Horgász Portál beszámolójából is kiderül, már nyár közepén is csak foltokban volt víz a rajta. Végül a tó üzemeltetője úgy döntött, hogy leereszti a megmaradt csekélyke kis kis vizet, és lehalássza a megmaradt halakat. A lehalászás előtt már egy-két nappal elkezdtek pusztulni a halak, amitől erős bűz árasztotta el a környéket. Azóta az egykori tó medrét felnőtte a gyom, tehéncsordák és birka nyáj vonulásának nyomai láthatóak a tó medrébe vájva. A halőrházat elbontották, a padokat és asztalokat elvitték – nagyon úgy néz ki, hogy a tó eddigi kezelője végleg kivonult. Az egykor megyei szinten is kiemelkedő sporthorgásztó egyik évről a másikra teljesen eltűnt.

Ahol még lehet horgászni:

Vekeri-tó

Mivel ez maszek kezelésben van, valószínűleg lehet még benne horgászni – de nagyon kevés víz van benne, a hidak alatt már szinte semmi sincs.

Mézeshegyi-tó

Ezt egy egyesület kezeli, itt is lehet horgászni, de csak a kis tavon. A nagyot jelenleg éppen lehalásszák, mert a halállomány léte nem biztosított a téli időszakban. Ha az az 50 centis víz átfagy, akkor abba biztos beledöglenek a halak.

Hármashegyi-tó

Mivel egy 5 hektáros tóról van szó, és a Dél-Nyírségből kap vizet, ez viszonylag hamar feltöltődik majd, így horgászásra továbbra is lesz lehetőség. A tó legnagyobb részét víz borítja, de a legmélyebb helyen se mélyebb 50cm-nél.

Veszélyben vannak a Debrecen környéki tavak

Hármashegyi-tó, 2014. október vége / Fotó: Erdőspusztai Horgász Portál

Hogy a többi tónál mennyire lesz végleges a kiszáradás, az csakis az időjáráson múlik. Amennyiben esős vagy havas telünk lesz, a tavak visszaduzzaszthatók lesznek. Ugyanakkor egyre inkább arra kell számítani, hogy a hosszúra nyúló, száraz nyári időszakok felemésztik a kevés tartalékot, ami esetleg télen képződik. Ezzel már nem igazán lehet mit kezdeni, viszont van még egy megoldás:

A Keleti-főcsatorna bekötésével megoldható lenne Erdőspuszta stabil vízellátása

Az erre vonatkozó tervek már a 80-as években elkészültek, a megvalósítás azonban azóta húzódik, és a mai napig nem történt semmi. Alapvetően a Vízügyi Hatóság és a debreceni önkormányzat kötelessége lenne foglalkozni az üggyel. Augusztusban Papp László a DTV Közügy című műsorában (akkor még alpolgármesterként) elmondta, hogy a 2014 és 2020 közötti Európai Uniós pályázati ciklusban a CIVAQUA program keretein belül szeretnének végre sort keríteni a tavak rendbetételére. Dr. Veres Ferenc, a MOHOSZ vezetője szintén abban bízik, hogy pályázat segítségével előbb-utóbb megkezdődhet a csatorna kiépítése, és végre természetes, megbízható és stabil vízellátása lehet a jelenleg meglehetősen szeszélyes vízjárású erdőspusztai tavaknak.

forrás: Erdőspusztai Horgász Portál

Read previous post:
10 évig titkos marad a hortobágyi földmutyit vizsgáló jelentés

Elhunyt Varga István világválogatott kézilabdázó

Close