Hódember próbált lopni a debreceni Tescoból

A fiatalember a fogával távolította el a ruhákról a csipogókat, majd felvette magára a cuccokat, és így próbált kisétálni a Kishegyesi úton található áruházból, ám balszerencséjére az őr éber volt és kiszúrta.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Hajdúböszörményben és Püspökladányban bezárja üzleteit a Tesco február 4-én, azonban az élet pörög tovább a többi üzletben, Debrecenben például egy 17 éves helyi srác próbálta meg frissíteni a ruhatárát fizetés nélkül tegnap.

A Debreceni Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy fiatalkorú fiúval szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január 11-én 10 óra körüli időben Debrecen, Kishegyesi úton található áruházba bement egy fiú, aki a sorok között sétált, majd kezében egy kosárral a vevőszolgálati pult melletti kijáratnál távozott az üzletből. A biztonsági őr felfigyelt a kék színű kosárra, melyben egy sapka és egy csomag zokni volt. Az őr felismerte a kosárban található árukat, valamint a fiatalon lévő pulóvert és kabátot, ezért kérte a vásárlást igazoló számlát, mely nem állt rendelkezésre. A biztonsági szolgálat munkatársai az egyik próbafülkében megtalálták a ruházatokról eltávolított áruvédelmi eszközöket, ezért telefonon értesítették a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját. A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök a 17 éves helyi lakost elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A megalapozott gyanú szerint a terhelt a ruhaneműkről a fogával távolította el az áruvédelmi eszközöket, majd azokat felvette és a boltból fizetés nélkül távozott. A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vele szemben – őrizetbe vétele mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

forrás: police.hu
a borítókép csak illusztráció!

Read previous post:
Bezárják a hajdúböszörményi és a püspökladányi Tescot is

Meghalt Buzánszky Jenő, végleg elment az Aranycsapat

Close