Rablót és üldözőit keresi a debreceni rendőrség – KÉPEKKEL

Egy ismeretlen férfi 2015. január 24-én 18 óra körüli időben bement egy Debrecen, Sámsoni úton lévő Nemzeti Dohányboltba, ahol megfenyegette az eladót és a bevételt követelte. Miután a tettes a pénzt megkapta, elmenekült a helyszínről. Ezután három szemtanú követte egy ideig a rablót, a rendőrség őket is keresi.

A férfi 30 év körüli, 170-175 centiméter magas. A bűncselekmény elkövetésekor kék kapucnis pulóvert, farmernadrágot, sötét árnyalatú baseball sapkát és egy fekete sportcipőt viselt. A tettes arcát egy maszkkal takarta.

A bűncselekmény elkövetése után közvetlenül a Nemzeti Dohányboltba három férfi bement, akik láthatták az elkövetőt. Miután az eladótól a férfiak megtudták, hogy mi történt, rögtön beültek egy Renault típusú személygépkocsiba és követni kezdték a menekülő tettest, azonban utolérni nem tudták.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy a három szemtanú, illetve az aki a képeken látható ismeretlen férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától 16 óráig, pénteken: 8 órától 13 óráig), illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

forrás: police.hu

Read previous post:
Debreceni életképek – 9. rész

Kósa is beszáll az offshore-lovagok elleni harcba

Close