Hazudott Debrecen polgármestere, mégis tönkrevágták a Nagyerdő cserjeszintjét? (frissítve)

Nem rég az MTI-re hivatkozva arról adtunk hírt, hogy a korábbiakkal ellentétben, mégsem történt természetkárosítás a Nagyerdő rendbetételekor. Ezt maga Papp László, Debrecen polgármestere jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján. Másnap, vagyis kedden kaptunk egy email-t, benne egy hivatalos ötoldalas határozattal, amelyben a DEHUSZ-t egymillió forintra büntetik természetkárosítás miatt.

Papp László a következőket nyilatkozta hétfőn:

A Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségnek a debreceni Nagyerdőben kiirtott aljnövényzettel kapcsolatos vizsgálata szerint az érintett területen sem a védett növényzetben, sem a védett állatállományban nem következett be természeti károkozás.

Ezzel szemben a hozzánk eljuttatott Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség határozatának indoklásában pontosan le van írva, hogy milyen károkozás történt a Nagyerdőben:

indok1

A részletes indoklás kitér arra is, hogy egyes fajokat hogyan zavarhatták a munkások, illetve hogy az életterük tönkretétele hatással lehet-e az elkövetkező évek populációjára.

 

madarak

Mint ahogy az olvasható, sok esetben egyelőre nem állapítható meg, hogy milyen károk keletkeztek a növény, illetve állatállományban, de ettől függetlenül a szabálysértés ténye fennáll:

megállapítás

A szabálysértés miatt a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség egymillió forint természetvédelmi bírság befizetésére kötelezi a DEHUSZ-t:

határozat

A hétfői sajtótájékoztatón Papp László még arról beszélt, hogy a munkálatokhoz nem rendelkeztek szakhatósági engedéllyel, ezért a munkák azonnali leállítása mellett megszüntették a szakmai irányításért és az engedélyek beszerzéséért felelős városházi alkalmazott munkaviszonyát. Jelenpillanatban úgy néz ki, hogy a DEHUSZ-nak nem csak, hogy engedélye nem volt a munkavégzésre, de még komoly károkat is okoztak a nagyerdei élővilágban.

Ennek fényében különösen vicces az a korábbi dehíres anyag, ami lelkesen kürtölte világgá, hogy szakképzett munkások dolgoznak a Nagyerdő rendbetételén.

 

FRISSÍTÉS (2015.02.25. 12:20):

A TKTF-t szerint nincs ellentmondás: a határozat nem természetkárosítást, hanem veszélyeztetést állapított meg. Az eredeti bejelentés ugyan valóban természetkárosításról szólt, a vizsgálat nem bizonyította be, hogy valóban kár történt volna. Viszont az aljnövényzet kiirtása fészkelési időszakban veszélyeztetheti bizonyos védett fajok életterét. Ezért a határozat csak emiatt, vagyis veszélyeztetés miatt marasztalta el a DEHUSZ-t, nem pedig természetkárosítás miatt. (Az infóért köszönet a Cinknek)

Read previous post:
Női kosárlabda Eb – 3×3-as felvezetés Debrecenben

Debreceni baristák a legjobbak között

Close