Kubatov lebuktatta Orbánt!

Orbán Viktor lépten-nyomon hangoztatja, hogy a TAO nem közpénz. Párttársa, Kubatov Gábor egyértelműen kijelentette, hogy a TAO közpénz.

A TAO-rendszernek ugye az a lényege, hogy a vállalkozások a társasági adójuk egy részét (vagyis amit egyébként kötelesek lennének befizetni az államkasszába!) felajánlhatják öt kiemelt látványsportág utánpótlás-nevelésére.

Ezt Kubatov Gábor Fradi-elnök, Fidesz-pártigazgató egy rádióban a betelefonálóknak adott válaszok közt meg is erősítette:

– Meddig lesz a Fradi az adófizetők pénzéből eltartva?
– Jobb a helyzet ennél. Csak tavaly nyolcszázmillió forint volt a játékosbevétel, és ez nem állami pénz. Német-francia üzemeltetővel kötöttünk szerződést, amely a Ferencváros összes szponzorát és hirdetőjét szervezi. A bevétel kis százaléka kerül az üzemeltetőhöz, nagy része hozzánk. Csak a TAO-pénz állami, de azt az utánpótlásra költjük.

A felcsúti stadion is részben TAO-pénzből épült, amit a Hír24 riportere anno szóvá is tett:

Tehát még egyszer:

Aki szívesen olvasgatna arról, hogyan lehet ebből szétrabolni százmilliókat, annak klikk ide.

Read previous post:
Egy Hajdúböszörmény nagyságú város lakossága vándorolt ki tavaly

A gyanútlan olvasó azt hihette, hogy az MTVA rövid történetét ismerheti meg ma Budapesten

Close