Nepálban segítenek a debreceni orvosok

A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja is ott van már Nepálban, hogy segítséget nyújtson a a Richter-skála szerint 7,9-es erősségű földrengés áldozatainak.

A debreceni alakulat négyfős szakmai stábbal – egy traumatológussal, egy háziorvossal, egy gyermeksebésszel és egy logisztikussal – érkezett csütörtök délelőtt Katmanduba, ahol egy hétig segédkeznek majd a kórházi sérültek ellátásban és a mentési munkálatokban.

Túlélő kimentése – AFP PHOTO / PRAKASH MATHEMA – via 444.hu

A Nepáli Kormány mentési egységeivel közösen szeretnének eljutni azokra a területekre, ahová nem, vagy csak igen kevés számban sikerült egészségügyi személyzetet, orvosokat, technikai mentőosztagot küldeni. Az ott élők kitelepítésében, majd az ideiglenes egészségügyi ellátórendszer felállításában és minél több beteg ellátásában szeretnének segítséget nyújtani.

A csapat vezetője, Késmárky András az egyetem sajtóirodájának elmondta, saját felszerelésüket viszik a helyszínre, többek között egy komoly kardiológiai monitorozásra is alkalmas műszert, illetve kétmillió forint értékű gyógyszer- és kötszeradományt.

A szakember a HírTv-nek így nyilatkozott a helyzetről:

Az április 25-i katasztrófának már legalább 6 ezer halálos áldozata van. Ez a szám valószínűleg még emelkedni fog, az ország elszigetelt vidékeiről ugyanis még mindig nagyon kevés hír érkezett. A helyreállítás a legoptimistább becslések szerint is hónapokig fog tartani.

A DEKOM első nagy mentőakciója egyébként éppen tíz évvel ezelőtt zajlott Szumátra szigetén, Indonéziában a szökőár sújtotta övezetben.

Forrás: Debreceni Egyetem Sajtóiroda / HírTv / DEKOM

 

Read previous post:
Debrecen újabb nagy lépést tesz nagyvárosiasodás felé!

Debrecenben próbálják ki először az egységes elektronikus jegyrendszert

Close