Több szemtanú láttára loptak el egy kerékpárt

Visszaeső kerékpártolvajokat fogtak a debreceni rendőrök.

2015. május 2-án délután egy férfi lelakatolta a kerékpárját az egyik Debrecen, Mikepércsi úti áruház bejárata mellett, és bement vásárolni. Mindeközben több szemtanú láttára három férfi odament a kerékpárhoz, és míg ketten a bejáratot figyelték, társuk levágta a lakatot, és együtt elvitték a kerékpárt.

Így amikor a sértett kijött az áruházból, már hűlt helyét találta a kerékpárnak. A sértett azonnal bejelentést tett a Debreceni Rendőrfőkapitányságon, akik nyomozásba kezdtek. A járőrök a Mikepércsi út és Somlyai utca kereszteződésénél megláttak három férfit, akikre illett a szemtanúktól kapott személyleírás, úgyhogy megállították és igazoltatták őket.

A gyanúsítottak először tagadták, de végül beismerték, hogy ők lopták el a biciklit. Mint kiderült, már el is adták.

A nyomozók a három helyi férfit gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. Megalapozott gyanú szerint április 25-én és 28-án is elloptak már egy-egy biciklit a Mikepércsi úti áruház kerékpártárolójából.

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottak ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

Forrás: police.hu

Read previous post:
Hajnal óta nem járható a 42-es

Azt vágjátok amúgy, hogy mindenki hős a maga módján?

Close