Hány szerelmet bír még el a rakpart? A kérdésre megszületett a válasz!

“Ha tudnám hány szerelmet bír még el a rakpart?”- énekli a Wellhello Rakpart című számában. A klip megjelenése óta még senki sem vette komolyan a kérdést, de most egy egyetemista lány kiszámolta, hogy valójában hány szerelmet bír még el a rakpart.

Az illető azt kérte, hogy maradjon névtelen, de arra engedélyt adott, hogy számításait közöljük. A számítás hitelességét egyébként “tudományos” levezetés is igazolja.

Íme tehát a poszt amiből kiderül, hogy hány szerelmet bír el az a bizonyos rakpart:

Kicsit unatkoztam tanulás közben, ezért készítettem néhány számítást:
“Mondd, mi a szerelem? Két lélek, egy gondolat; két szív, egy dobbanás” -tartja a mondás —> tehát egy szerelemhez 2 lélek szükséges. A lélek súlya (bár ez az állítás bizonyítékokkal nincs kellően alátámasztva) 21 gramm. Így egy szerelem vélhetően 42 grammot nyom.
Az Index 2014-es cikke szerint “A Friedrich Born rakpart Duna felőli sávja nagyon rossz állapotban van, ezért az utat egy ötszáz méteres szakaszon, a Várkert Bazárnál lévő zebrától majdnem az Erzsébet hídig felújítják. Eltávolítják a kopóréteget, a nagy teherbírású kockakövet útalapkánt megtartják, arra kiegyenlítő, majd új kopóréteget terítenek.”
Itt érdemes a kockakő teherbírását venni alapul. A hagyományos természetes kőburkolatok bazaltból, andezitből lehetnek (forrás: http://www.epito.bme.hu/). A bazalt- és andezit szilárdsága 1500 kg/négyzetcentinél is nagyobb.

A lány számításai alapján tehát négyzetcentiméterenként több, mint 35 700 szerelmet bír még el a rakpart.

Read previous post:
Becsicskult a Fidesz: módosítják a lex RTL Klubot!

Egy kisbusz lecsúszott az útról Debrecen határában

Close