Bandakörkép: Grund

Progresszív-PopPunk-Rock… mi van?! A Bandakörkép mai részében egy igen régóta létező zenekart – egy kvázi “családi vállalkozást” – mutatunk be, mely nem fél hozzányúlni a populáris és kevésbé populáris zenei elemekhez, hogy a végén majd’ minden daluk valahogy egy igazi buliba csapjon át. A jelentős vérfrissítésen áteső csapat idén újult lendülettel kezdett neki az előttük álló feladatoknak. Bemutatkozik a debreceni Grund!

Kik ők?

#kaliforniaibulipunkrock – mondhatnánk legegyszerűbben. Persze nem olyan elcsépelt módon, hanem a „szó” legjobb értelmében, és ha megkérdeznéd a frontembert (Tornai Bence – gitár, ének), nevetve az arcodba mondaná, hogy a 2006-ban bátyjával (Tornai Dávid – basszusgitár, háttér vokál) alapított Grund pontosan ezt az életérzést akarta reprezentálni, éppenséggel csak (akkor még) ritmusérzék nélkül.

Úgyhogy a kommersz négynegyedes ütemek helyett/mellett jöttek a dallamvezette hétnyolcadok meg hatnegyedek random váltakozásban. Így hát némiképp progresszív is lett. Ez, későbbikben tudatosan alkalmazva, egyfajta zenekari védjeggyé vált náluk. A kezdeti gitár, basszus és dob (Urbán Bence) trió 2009-ben egy kvartetté alakult Rácsai Matyi gitáristen művész úrral. Zsipsz-zsupsz fel is vettek egy fél lemezt, amivel viszont kicseszett a természetanya vagy a kapitalista világ, úgyhogy a kotyogós winchester a kukába került, a felvétel meg kezdődhetett az elejéről. Utólag már ezt is szerencseként értékelik, mivel tovább ért a zenéjük és egy ütősebb anyag égett a korongra.

Sajnos a tagok élete később különböző irányokba és városokba vezetett, így 2013 után többszörös tagcserével végül Szabó Erik került a dobok mögé, a szólógitáros pozícióban pedig Vaszkó Iván csatlakozása tette teljessé a jelenlegi felállást.

Milyen zenét játszanak?

Bár általában a fülbemászóan egyszerű progresszív-poppunk-rock megnevezést szoktuk alkalmazni saját zenénkre, mint az lenni szokott, a műfaji besorolás nem feltétlenül ilyen könnyű. Az biztos, hogy a fő irány egy poppunkos/punkrockos vonal, de aztán számonként meglehetősen különböző stílusjegyekkel fűszerezzük ezt az önmagában pörgős kis alapot. Viszont teljes képet nyilván akkor kaphattok igazán, ha belehallgattok.

Mit tettek le az asztalra?

Még 2007-ben rögzítettük az első 4 számos EP-t, amin még erősen érződött, hogy ez egy szemtelenül fiatal poppunk trió első szárnypróbálgatása. A lemeznek mintegy ars poetica-ként a „Nincs lehetetlen” címet adtuk és ebben a szellemben folytattuk a munkát. 2009 decemberében egy egyszámos karácsonyi felvétel, a „Karácsony igazi meséje” látott napvilágot. Első nagylemezünk a „Vissza a Játszótérre!” címet kapta és 12 számot tartalmaz. Nem sokkal ezelőtt a DEOEC-HÖK felhívására megírtuk és felvettük a 2012-es Medikus Kupára a debreceni szurkolótábor hivatalos indulóját, mely a „Medikus Kupa Himnusz (DOTE)” címet kapta. Legújabb kislemezünk 2014-ben lett kész, „Ott kezdődik el” címmel és 3 számmal.

Hol lesznek 2 év múlva?

A hozzáállásunkra abszolút jellemző az örömzenélés. Szeretjük, amit csinálunk és amíg van, aki együtt örül velünk – és szerencsére akad bőven – addig csinálni is fogjuk. Persze komolyan vesszük a munkát, amikor arra van szükség, és ha jön a nagy lehetőség, ugrásra készen fogjuk várni, de ha nem úgy alakulna, akkor is vigyorogva pengetjük tovább a gitárjainkat.

Kiknek ajánljuk?

Neked és anyádnak, a nagyfaternak és házi kedvenceknek, hétköznapokra és ünnepekhez, munkához, lazításhoz és csapatáshoz egyaránt.

A szerkesztő szerint…

… a Grund zenekar egy olyan hiánypótló dolog a magyar zenei életben, amelyre nagy szükség van. A legnagyobb gond, hogy nagyon kevesen ismerik őket, és még kevesebben ismerik el őket. Pedig ha ez a banda Amerikában bukkant volna fel, már biztos, hogy legalább akkora sikerük lenne, mint a Story Of The Yearnek odaát, a Perverzt meg minden második nap játszaná a rádió. A régi nagy felállás (Tornai-Tornai-Rácsai-Urbán) alatt a Grund megmutatta, mitől is döglik a légy, az új felállásnak pedig adott a lehetőség, hogy megugorja azt a bizonyos lécet. Egy biztos: ha végre megint lesz koncertjük, én ott leszek – másoknak is ajánlom!

A Grund zenekar megtalálható a Facebookon, a BandCampen és a YouTube-on is!

Read previous post:
Gyurcsány is megszólalt menekültügyben!

Ők képviselik Debrecent a Miss Universe Hungary-n!

Close