Csak kevés magyar jön vissza Magyarországra

Eddig mindössze 21 ember jelezte, hogy hazajön külföldről a Gyere haza, fiatal! nevű program keretében.

Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségi tagja kedden mondta el az MTI-nek, hogy sajtóhírek szerint nagyjából két futballcsapatnyi fiatal jön haza Magyarországra a program keretében. Emlékeztetett arra, hogy a nemzetgazdasági tárca korábban 40 ezer, majd 80 ember hazatéréséről számolt be.

A szocialista politikus szerint nincs min csodálkozni, mert az egész program egy nagy vicc, mivel arra csupán 100 millió forintot szánnak. Ez az összeg harmadannyi, mint amennyit az idegenek ellen uszító plakátokra költenek, tizede annak, amennyit az “álszent” nemzeti konzultációra fordítanak, és ennyibe került másfél szék a felcsúti stadionban – sorolta. Elmondta, hogy mintegy félmillióan hagyták el az országot, és a kivándorlás leggyakrabban említett oka, hogy itthon nem lehet megélni a fizetésekből, valamint a másik ok a Fidesz és Orbán Viktor maga. Bárány Balázs szerint “a kilátástalanság kormányának” mennie kell, hogy a magyar fiatalok hazajöhessenek.

A 444.hu hétfőn arról írt, hogy információi szerint eddig 21 olyan ember van, akinek egyáltalán van bármi esélye állami segítséggel hazajönni, tehát aki feltöltötte a szükséges dokumentumait a rendszerbe, aki részt vett a programot irányító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. interjúján. Közülük alig néhányan voltak eddig céges állásinterjún, a program segítségével megkötött munkaszerződésről még nem tudni – írta a portál.

Íme egy kép az MTI-ről, amin a kivándorló magyarok megoszlását láthatjuk fő tevékenységük szerint a 2014-es évben:

Download
Forrás: MTI

MTI

Read previous post:
A költségvetés módosításáról szavazott ma az országgyűlés

Közel 10 millió forint gyűlt össze eddig az ellenplakátokra

Close