Ezt a plakátot ragasztotta ki a DK városi elnöke a Déri Múzeum bejáratára

via Varga Zoltán Facebook
via Varga Zoltán Facebook

Így tiltakozik azok ellen a “sunyi és sanda” módszerek ellen, amelyekkel az Orbán-kormány megpróbálja felülírni a magántulajdon szentségét, és kvázi hatóságilag kisajátítaná magának a Pákh Imre tulajdonában lévő Golgotát – írja a nol.hu.

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) debreceni elnöke, önkormányzati képviselő magyar hazafiként és debreceni lokálpatriótaként mindenkit arra biztat, hogy ezek után kerülje el a Déri Múzeumot, elvégre az intézményben kiállított Munkácsy-trilógia a maffiakormány gazemberségének eszközévé vált.

Persze a kormány céljával egyetért: szerinte is mindent meg kell tenni azért, hogy a Golgota Debrecenben maradjon, de a műtárgyvédelem “sunyi” bevezetését már nem tarja becsületes dolognak, hiszen ez rekvirálásnak minősül, ami mellesleg rossz üzenet más külföldi képtulajdonosok számára is.

A plakátot a biztonsági őrök azóta már eltávolították, és megérkezett a Fidesz válasza is. Balázs Ákos, frakcióvezető közleményében kifejtette a szokásos kirekesztő és ócsároló egypártlogikát:

Magyarország Kormányának és Debrecen városának az az egyértelmű szándéka, hogy a Munkácsy-trilógiát egyben tartsa itt Debrecenben. A Golgota c. kép védetté nyilvánítása is ezt az ügyet szolgálja. Városunk polgárainak és az ország lakosainak is ez az elvárása, mivel nemzeti értékről van szó. Ezzel szemben Varga Zoltán önös politikai érdekből és kicsinyes pártpolitikai haszonszerzéstől vezérelve szélkakas módjára politizál. Megnyilatkozása azt a célt szolgálja, hogy a festmény tulajdonosa elvitethesse a műalkotást a Déri Múzeumból. A Gyurcsány-párt utasítására szembe megy saját korábbi álláspontjával és cserbenhagyja a debrecenieket. Aki ennyire nem képes azonosulni a város és a debreceniek érdekeivel, annak el kell gondolkodnia, hogy Debrecenben kíván-e tovább politizálni.

Forrás: jozsanet.hu

Röviden:

  • aki nem ért egyet a festmény kvázi rekvirálásával, az nyilván csak a mellett lehet, hogy a festmény tulajdonosa elvitethesse a műalkotást Magyarországról.
  • A DK amúgy is a Gyurcsány-párt.
  • Cserbenhagyják a debrecenieket, sőt, ők nem is igazi debreceniek, úgyhogy jobban tennék, ha eltakarodnának már ebből a városból.

A rekvirálás vádját tehát, amellyel a kormány tulajdonképpen egy platformra helyezhető a kommunistákkal, nem cáfolták.

Read previous post:
Négy napja táboroznak az olasz-francia határon a menekültek

Pákh Imre, a hazaáruló kapzsi Playboy

Close