Ti észrevettétek, hogy Európa élmezőnyébe kerültünk?

Csak mert Szijjártó Péter állítja, hogy így van! A ma átadott debreceni fogkrémtubus-gyárral például 59 új munkahelyet teremtettek.

“Európa szégyenpadjáról az élmezőnybe kerültünk”

Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette ki pénteken Debrecenben a Tu-Plast Tubusgyártó Kft. új üzemcsarnokának avatásán.

Mint elmondta, egy év alatt 5216 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre a vállalkozások Magyarországon, 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Erre 17 éve nem volt példa.

Ebből a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) is kivette a részét: tavaly 60 külföldi vállalattal kötött megállapodást magyarországi beruházásokra, amelynek összege meghaladja az 1,6 milliárd eurót, amivel 11 ezer új munkahelyet teremtenek – ismertette Szijjártó Péter.

Kitért arra, hogy újabb első helyet szerzett Magyarország: a közvetlen működőtőke beáramlását a GDP-hez mérve az ország az első helyre került Közép-Európában.

“Itt azonban nem szeretnénk megállni”

– tette hozzá megjegyezve, az a célunk, hogy az iparnak a gazdasághoz való hozzájárulásában, a GDP-hez viszonyított exportban és az egy főre jutó közvetlen működő tőke tekintetében is jelenlegi második helyről, az elsőre kerüljünk Közép-Európában.

Szijjártó Péter stratégiai céljnak nevezte, hogy az ország a “győztesek” közé kerüljön, mint mondta ezért alakították át az adórendszert, a szociális rendszert és a felsőoktatást. Hozzátette: bár sokan kételkedtek benne, a számok, a tények azt mutatják, hogy működik a magyar modell.

Bebizonyítottuk, hogy lehet egyszerre gazdasági növekedést elérni, új munkahelyeket teremteni és közben csökkenteni az államadósságot – mutatott rá a külgazdasági miniszter.

A Tu-Plast anyavállalatára is utalva is utalva megemlítette, hogy Svájc a hetedik legfontosabb befektető Magyarországon, harmadik éve folyamatosan nőnek a svájci befektetések, ami jelentősen hozzájárul az ország gazdasági teljesítményéhez.

“Míg 2010-ben 1,8 millió adófizető volt Magyarországon, ma 4,2 millióan vannak, a cél az 5 millió elérése” – fűzte hozzá.

Debrecen, 2015. június 26. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) és Nagy Elemér igazgató a Tu-Plast Tubusgyártó Kft. új üzemcsarnokának avatásán Debrecenben 2015. június 26-án. A svájci Hoffmann Neopac anyavállalathoz tartozó Tu-Plast Tubusgyártó Kft. ötmilliárd forintos debreceni beruházását a magyar kormány 300 millió forinttal támogatta. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Nagy Elemér igazgató a Tu-Plast Tubusgyártó Kft. új üzemcsarnokának avatásán Debrecenben 2015. június 26-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Kitért arra, hogy a csomagolóipar – amelyben a Tu-Plast is érintett – 2014-ben 426 milliárd forint termelési értéket ért el, ami 9 százalékos növekedést jelent, és ezt az idei év első négy hónapjában 14 százalékkal “megfejelték”. Fontos, hogy az ilyen cégek, mint a családi tulajdonban lévő svájci Hoffmann Neopac beruházzanak Magyarországon – tette hozzá.

Szijjártó Péter végezetül rámutatott, hogy a debreceni fejlesztéssel 59 új munkahelyet teremtettek, és eddigi 83 millió tubus helyett immár 200 millió tubust gyártanak majd évente.

Megemlítette, hogy a termékeinek 93 százalékát exportáló cég jelentősen növeli Magyarország exportját is.

A svájci Hoffmann Neopac anyavállalathoz tartozó Tu-Plast Tubusgyártó Kft. ötmilliárdos debreceni beruházását a magyar kormány 300 millió forinttal támogatta – közölte a miniszter.

Debrecen, 2015. június 26. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2), Mark Aegler, a Hoffmann Neopac AG vezérigazgatója (b), Xénia Hoffmann, a Hoffmann Neopac AG fõrészvényese (b2), Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester (j) átvágja a nemzetiszínû szalagot a Tu-Plast Tubusgyártó Kft. új üzemcsarnokának avatásán Debrecenben 2015. június 26-án. A svájci Hoffmann Neopac anyavállalathoz tartozó Tu-Plast Tubusgyártó Kft. ötmilliárd forintos debreceni beruházását a magyar kormány 300 millió forinttal támogatta. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Mark Aegler, a Hoffmann Neopac AG vezérigazgatója, Xénia Hoffmann, a Hoffmann Neopac AG fõrészvényese, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester átvágja a nemzetiszínû szalagot. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: a csúcstechnológiát alkalmazó Tu-Plast beruházás szervesen illeszkedik Debrecen gazdaságpolitikai koncepciójába, amely az innovatív, magas hozzáadott értéket képviselő fejlesztéseket támogatja.

A város az elkövetkező években kormányzati segítséggel 600-700 hektáros új ipari parkot alakít ki, ahová várják a svájcihoz hasonló cégek letelepedését – fűzte hozzá.

Mark Aegler, a Hoffmann Neopac AG vezérigazgatója kiemelte: az automatizált, világszínvonalú tubusgyártó technológia működtetéséhez magasan képzett, idegen nyelvet beszélő munkatársak kellenek. Munkaerőigényeik folyamatos kielégítését a helyi magas színvonalú felsőoktatás biztosítja mondta.

Köszöntötte az avató résztvevőit Xénia Hoffmann, a cég főrészvényese és Jean Francois Paroz, Svájc budapesti nagykövete, majd a nemzeti színű szalag átvágásával átadták az új tubusgyártó üzemet, ahol világmárka fogkrémek tubusait fogják gyártani.

Forrás: MTI

Read previous post:
Itt a fesztiválozós Tinder!

Így fogták el a debreceni pedofilt!

Close