A repülős utazást javasolja a menekülteknek a hutu-tuszi ellentét szakértője

Az Európai Uniónak változtatnia kell “teszetosza, sehová nem vezető, semmilyen” álláspontját menekültügyben, e téren pedig már “jelentős eredmények vannak” – mondta a TV2 Mokka című műsorában szerda reggel Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, tiszteletbeli afrikai társadalomtudós.

A politikus szerint az egyetlen megoldás az, ha zárttá teszik a befogadótáborokat, a zöldhatáron, illegálisan érkezőket őrizetbe veszik és menekültkérelmük elbírálásáig nem engedik szabadon őket.

Meg kell védeni a déli határt és a magyar embereket – fogalmazott a politikus, hozzátéve, az utóbbi az Európai Unió védelmét is jelenti.

Kósa Lajos arról beszélt: átlagos esetben 3-5 ezer eurót fizetnek a csempészeknek ezek az emberek, ennyi pénzből akár repülővel is jöhetnének, menekültkérelmüket pedig hazájukban is beadhatnák a magyar nagykövetségen, de az érkezők zöme tudja, hogy nem politikai fenyegetettség elől menekülve indult útnak, így nincs esélye magyarországi befogadásra.

Kósa Lajos példaként hozta fel, hogy a debreceni táborban május végéig benyújtott 30 ezer kérelemből 20-at bíráltak el kedvezően a hatóságok, ugyanakkor az esetek többségében az első fokú döntés megszületése előtt továbbindult nyugatnak a beadványozó.

Via MTI

Read previous post:
Jó reggelt, Debrecen!

Úgy néz ki, a Fidesznek nem érdeke megoldani a menekültügyet, és szarnak az emberekre

Close