Akár nyolcvanezren is lehetnek az idei Campus Fesztiválon

Évről évre nagyobb az érdeklődés a Campus Fesztivál iránt: a tavalyi 70 ezer után az idén 80 ezer látogatót várnak Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiváljára július 22. és 26 között a debreceni Nagyerdőbe – közölték a szervezők a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón hétfőn.

Összesen ezer négyzetméternyi színpadon 192 zenés és 200 egyéb – a többi közt színházi, tudományos és gasztronómiai – programmal várják az érdeklődőket Magyarország legolcsóbb nagy fesztiváljára – mondta Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató a rendezvény egyik leendő helyszínén, a most felújított Nagyerdei Víztoronyban tartott tájékoztatón. Néhány éve még 100 millió forint volt a fesztivál költségvetése, az idén már 200 millió – tette hozzá.

Papp László, Debrecen polgármestere szerint fő törekvésük, hogy a Campus a legjobb magyarországi fesztivál legyen. Debrecen mélyen elkötelezett a fesztivál mellett, amelyen az idén egy speciális helyzet is kialakul: a fesztivál alatt játszik ugyanis Európa-liga mérkőzést a DVSC-TEVA labdarúgó csapata a fesztiválnak is otthont adó Nagyerdei Stadionban, ami rendkívüli körültekintést igényel a szervezőktől – mutatott rá a polgármester.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora elmondta: a fiatalok innovatív ötleteinek hatalmas ereje lehet, ezért az egyetem is kitelepül a fesztiválra, ahol a középiskolásokat és az egyetemistákat arról szeretnék meggyőzni, hogy megvalósíthatják az innovációval, fejlesztéssel kapcsolatos “rögeszméiket”. Az egyetemi standon egyébként véralkoholszint-mérés is lesz, valamint megtanulhatják és kiszámíthatják az érdeklődők, hogy milyen ütemben bontja le az alkoholt a májuk, vagyis alkoholfogyasztás után hány órával vezethetnek járművet – részletezte az orvosprofesszor.

Idén is az ország egyik legkomfortosabb fesztiválja lesz a debreceni Campus Fesztivál, ráadásul a programkínálat minden eddiginél erősebb – jelezte Süli András programigazgató, aki szerint a Nagyerdei Stadion környezetének köszönhetően az Artisjus-díjas kelet-magyarországi rendezvény hazai viszonylatban a legszínvonalasabb fesztivál helyszín, ahol tavaly már több mint hetvenezren buliztak.

A húszhektáros terület infrastrukturálisan jól felszerelt: a WC-k, mosdók, sétálóutak és szökőkutak mellett ott van a stadion látványos építménye, benne a több mint ezer négyzetméteres egyedülálló buliarénával, valamint a kulturális programok centruma, a fesztivál emblémájaként is ismert, frissen felújított 101 éves víztorony is. A programkínálat már teljes, a névsorban olyan előadók szerepelnek, mint a brit drum and bass DJ és zenei producer Wilkinson, a Modestep londoni dubstep-formáció, Ákos, a Tankcsapda, Rúzsa Magdi, a Quimby, Caro Emerald holland dzsesszdíva vagy a brit Enter Shikari.

Érdekes kommunikációs stratégia a “legolcsóbb nagy fesztivál” irány, meglátjuk, mi sül ki belőle, bár az igaz, hogy Kelet-Magyarországon valóban a Campus a legnagyobb ilyen esemény.

Hamarosan bővebben is foglalkozunk a Campus Fesztivállal!

Via MTI

Read previous post:
Körbálák égtek Nádudvaron

Már épül a határmenti kerítés

Close