„Amit be tudtunk bizonyítani, hogy el lehet jutni a kisszobából a Lovardába…” – 2 Joints-búcsúinterjú, I. rész

Volt egyszer egy 2 Joints. A zenekar, amely 2009-ben egy középsulis baráti kezdeményezésből indult, majd az országos hírnév kapujáig menetelt. Aztán megtorpant és letette a „lantot”. Hogy mik a valódi okai annak, hogy Debrecen egyik legnépszerűbb popzenekara feloszlott? Ezekről kérdeztem a 2 Joints két alapítóját, Sárközy Dánielt és Tajti Viktort. I. rész.

A Facebook-közösségetek és úgy általában véve a rajongóitok számára eléggé hirtelen jött ez a bejelentés, hogy feloszlik a zenekar. Bár a Facebook-oldalatokon volt egy rövidebb indoklás arról, hogy mi is történt, de azért mégiscsak hitelesebb, ha Ti tudnátok mesélni az okokról!

Tajti Viktor: Igazából… nem tudom… elég összetett ez a dolog… Nem az emberi részével volt igazából probléma, hanem a zeneivel. Nagyon különbözőek vagyunk, különböző helyről jöttünk, különböző háttérrel rendelkezünk. Ez nem volt gátja a barátságunknak, viszont úgy látszott, hogy zeneileg ez komoly gond, hiszen nem tudott mindenki ugyanannyi százalékot beleadni. Emiatt egyre több volt a feszültség, nem értettünk egyet a dolgokban. Az alkotási része… hát az meg nem volt túl produktív. A Te vagy számunk óta évente kb. egy zenét raktunk össze, ami, valljuk be, nem túl sok. Igazából csak abból építkeztünk tovább, amit 2012/13-ig már felépítettünk. Személy szerint sokkal több koncertet, zenét, videoklipet akartam, csak hát 8 tagot összehangolni elég necces, főleg, ha nem mindenki ugyanúgy áll hozzá.

Sárközy Dani: Én is ebben látom a fő okát, hogy nem mindenki rakott bele ugyanannyit a „melóba”.

T. V.: Itt persze nem az anyagiakra kell gondolni, mert aki nem tud ebbe a részébe adni, attól ezen a szinten ezt nem várhatod el. A zenekar szerencsére eljutott odáig, hogy bizonyos szinten önfenntartóvá vált, nem került annyiba, mint eredetileg került volna. A fő probléma tényleg az volt, hogy nagyon keveset koncerteztünk, nem úgy fejlődtünk, nem is volt meg egyeseknél a kellő hozzáállás. Ilyenkor szerintem két dolgot tudsz tenni: vagy elkezded lecserélni a tagokat, vagy abbahagyod. Nálunk inkább az erős baráti kötelék megtartása volt a fontosabb.

elsőpt

Ezek szerint zeneileg és emberileg is volt széthúzás a csapaton belül?

T. V.: Nem várhatod el, hogy más is ugyanúgy vagy jobban akarja a dolgokat, mint te. Az emberi oldala miatt nem mondtuk azt a másiknak, hogy „Jó, akkor te holnaptól ne gyere!”, mert ez egy demokratikus zenekar volt. Ezen mondjuk így utólag változtatnék, még ha nem is feltétlenül úgy, hogy én mondjam meg, ki mit csináljon, de kellett volna egy központi figura.

S. D.: Ez meg így nagyon nehéz volt szerintem, mert igazából egyenként is nagyon erős személyiségek voltunk a zenekaron belül. De ha már csak egy ember nem teszi úgy oda magát, mint a többiek, nincs túl sok értelme az egésznek.

T. V.: Mindig voltak periódusok, amikor 3-5 ember nagyon ráfeküdt egy-egy projektre, a maradék pedig nem, úgy meg szerintem nehéz haladni. Példa: ha van egy talicskád, amit tolsz, és abba hirtelen beleül néhány társad, már sokkal nehezebb tolni. És ez itt a lényeg: egy csapat általában annyit ér, mint a leggyengébb tagja. Te hiába vagy kurva jó, ha közben a szaxofonos kurva szar, úgyis azt fogják megjegyezni az emberek.

 

A negatív hozzáállásra tudtok konkrét példát is mondani?

T. V.: Például a Te vagy klipje egy abszolút random és erőltetett dolog volt. Én nem szeretem képileg azt a klipet. Amit látunk, az nem volt hű képe a zenekar valós állapotának. Ha sokszor megnézed a klipet, ki tudod ragadni azokat a tagokat, akiknek az adott jelenetnél semmi kedve nem volt ahhoz az adott jelenethez. Ezt így nem lehet. Oké, nem kell mindenhez jó pofát vágni, de ez később máshol is megmutatkozott, például a koncerteken. Ott is volt olyan, hogy nem mindenkinek volt annyira kedve fellépni és ez sokszor rányomta a bélyegét a dolgokra.

S. D.: Leginkább az a legjobb szó erre, hogy belefáradtunk ebbe az egészbe. A végén már minden tagon tapasztalható volt ez valamilyen szinten. A többieknek is nagyjából ugyanez a véleményük. Még ha most nagyon szar is ez az egész, most ez a legbölcsebb döntés, hogy abbahagyjuk.

T. V.: Eljött az a pont, amikor elkezdett átfordulni ez az egész a hobbizenekar kategóriából valami komolyabbá. Ehhez mindenkinek nagyon oda kellett volna tennie magát, ezt pedig nem nagyon bírtuk. Húszas éveink elején járó fiatalokként igyekeztünk helytállni, de nem tudtunk rá elég időt fordítani. Feleslegesnek éreztük olyan dolgokat a másikra erőltetni, amikre ő hobbiként tekintett, miközben azt éreztük, hogy ezek visszafognak bennünket. Egy kicsit széthúzóvá vált a csapat.

feszt

Ha pusztán a szakmai dolgokat nézzük: ennél a „profivá válási” pontnál nem lett volna egyszerűbb a „karriert” a barátság elé helyezni?

S. D.: Nem volt kérdés, hogy a barátságot választjuk.

T. V.: Még akkor is, ha a tagok közti kapcsolat az elmúlt egy évben megromlott. Kevesebbet jártunk össze, eleve ritkábban láttuk egymást.

És ez a kettő nem függ össze, hogy a rosszabb emberi viszonyra ráment a zenekar is?

S. D.: Szerintem mindenképp.

T. V.: Ez ennél kicsit összetettebb. Mindenki elkezdett más közegben mozogni, már a régi Fazekasos brigád sincs meg. Sok mindenkiről azt sem tudom, hogy most éppen mit csinál, van olyan, akivel másfél hónapja nem is beszéltem.

S. D.: Meg van olyan is, akivel most nem is lehet, mert személyes sértésnek vette ezt az egészet. Persze nem akarok személyeskedni, mert mindenkit nagyon szeretek.

T. V.: Meg hát ki tudja, mi lesz még a jövőben… Lehet, másfél év múlva összeülünk mindenkivel, aztán megcsináljuk a 2 Joints reuniont. Én azt is tökre adnám, ha évente egy-egy koncertre összeállnánk, aztán a végén még folytatjuk. Bár valószínűleg ez már másmilyen felállásban lenne. Ebben az évben például szerintem csinálunk még egy év végi ingyenes bulit a Campus mellett, mert azért elég hirtelen jött a búcsúkoncert híre, de ezt nem garantálhatom, függ a többiek hozzáállásától is. Ehhez az egészhez azonban rendezni kell az emberi dolgokat, egy kicsit fel kéne nőnünk, hogy normálisan kezeljük a helyzetet.

S. D.: Fontos kérdés viszont, hogy ki mennyire akarja megoldani ezt a baráti viszonyt. Ez a két dolog indukálta egymást: a zenekari rész miatt a baráti rész is csorbult és fordítva.

T. V.: Egyszerű példa: egyre kevesebbszer ünnepeltük együtt a szülinapokat. A koncerteken is nagyjából ez volt, hogy lepakoltunk, aztán szétszéledt a csapat. Én a vége felé már csak ezt a pár órát akartam volna, hogy együtt töltsük, de már eleve a soundchecken is hiányzott valaki, és ez para volt. Aztán mondjuk leültünk sörözni a koncert előtt nem sokkal, és akkor tudatosult bennem, hogy basszus, nem tudom, hogy mi van a velem szemben ülővel…

póló

S. D.: A zenei résznél az zavart a legjobban, hogy kétféle vélemény volt egy-egy témára: ez szar, vagy ez jó. De nem volt igazán megindokolva, hogy ez miért szar vagy miért jó.

T. V.: Engem viszont zavart és feszültté tett, ha valamire azt mondták, hogy „ez szar”, mert nem tudtam, mi a szar benne, idegessé tett, hogy előálltam valamivel, és ez volt a reakció, az indokokat pedig nem ismertem meg.

Nektek mint alapítóknak, milyen érzéseitek vannak most a zenekarral kapcsolatban? Inkább érzitek úgy, hogy ez a 6 év egy sikersztori volt vagy inkább csalódás, netán vegyes a kép?

S. D.: Sikersztorinak semmiképp nem nevezném. Számomra mindenképp egy nagyon jó emlék, mindig szívesen fogok erre visszaemlékezni. Ez egy tök jó dolog volt, még ha most kicsit szar, meg fáj is (annyira tán nem is kicsit), de hát így alakult, ezt el kell fogadni.

T. V.: Nekem sikersztori, sok mindent meg tudtam valósítani, amit akartam, kifinomult a zenei stílusom. A legnagyobb dicsőség, hogy bekerültünk a Petőfi Rádióba. Emellett amit be tudtunk bizonyítani, hogy el lehet jutni a kisszobából a Lovardába, meg az is jó, hogy ezt Debrecenben meg lehetett csinálni. Nem kellett hozzá Pest, hogy tehetségkutatót nyerjen az ember, meg olyan lehetőségekhez jusson, amikhez mások nem. Az utóbbi egy év azonban nagyon szar volt, sokat idegeskedtem, mindenkivel rosszabb lett a viszony, ebben én is hibás vagyok. Erre a részére nem fogok szívesen emlékezni. A koncertek azért jók voltak, a potenciál is bennünk volt, ezeket végül nem sikerült kihozni magunkból.

elsőfotó

 

folyt. köv…

Read previous post:
Kiderült, miért fiú az összes minyon

DEBRECENI FILM: Életem legrosszabb napja (előzetes)

Close