Lájk helyett ámen gomb az új facebookon!

Brazília legújabb közösségi oldala hajaz a Facebookra, azonban a Faceglória a közösségi oldal keresztény kiadása. A legütősebb tulajdonsága azon kívül, hogy nagy fokú korlátozások vannak ott az erőszakot, gyűlöletet illetően pedig az, hogy a lájk helyett az ámen gombot nyomkodhatják a felhasználók!

Ez nem vicc, halálosan komoly. Íme a már százezer regisztrált taggal rendelkező Faceglória bejelentkező oldala:

facegloria

Az alternatív Facebookot, a Faceglóriát egy brazilokból álló keresztény közösség hozta létre, akiknek az a tervük valósult meg, hogy egy olyan közösségi oldalt teremtsenek meg, ahol csak azt szabad tenni, amit az alapítók keresztényi magatartásnak vélnek. Itt csak jó híreket megengedett terjeszteni, tilos például az alkohol és az erőszak, a gyűlöletbeszéd valamint bármiféle utalás az erotikára, a szexre, vagy arra, hogy a homoszexualitás egyáltalán létezik. Utóbbi azért is furcsa, mert Brazíliában már két éve legális a melegházasság. A Facebookon is jelen van a szabályozások nagy része, azonban a Faceglória alapítói szerint azok nem eléggé hatékonyak és szigorúak.

A készítők azt mondják az oldalról, hogy a család, erkölcs és a tisztelet értékeit szeretnék fenntartani vele, erősítve felhasználóikban az öröm, a szabadság és a függetlenség érzését. Mindehhez szerintük szükség van egy olyan “tiszta virtuális környezetre”, amit nem szennyez be senki olyasmivel, aminek a létezéséről ők nem kívánnak tudomást venni. Kérdés, hogy valóban bejöhet-e a tervük, hogy megteremtsenek egy új, jobb virtuális világot.

Brazília alapvetően erősen katolikus ország, azonban a Faceglória megalapítói nem a többségi katolikusok közül kerültek ki, hanem kisebb, megreformált, radikális egyházféleségekhez tartozókból. Egyik megalapítója: Attila Barros.

Az oldalt június 5-én indították útjára, és azóta már százezren regisztráltak rá. Nyilván a felhasználók egy része nem azért akart a közösségi oldal részese lenni, mert örült az új és tiszta facebooknak, hanem mert kíváncsiak voltak, hogy mit tud nyújtani az ámen gombokkal rendelkező portál.

A Facebook, bár nem érzi magát komolyan fenyegetve a keresztény közösségi oldaltól, mégis biztos, ami biztos beperelték a Faceglóriát. Zuckerberg érthetően akadt ki, hiszen nem csak dizájnjában, hanem egyéb tulajdonságaiban is a Facebook kopijának láthatja akárki a keresztény közösségi oldalt. Zuckerberg nem akarja, hogy a keresztény oldal összetéveszthető legyen a saját honlapjával, vagy a Faceglória bármiféle látszatát keltse annak, hogy köze van a Facebookhoz. A legnagyobb közösségi oldal szóvivője azt nyilatkozta, hogy mint a többi cégnek, nekik is meg kell védeniük a márkanevüket, ezért beperelik a Faceglóriát.

A brazilok azonban nem hátrálnak meg, készülnek a keresztény oldal angol nyelvű változatával, és már meg is vásárolták a faceglory.com domain nevet.

Forrás: Velvet

Read previous post:
Az ISIS Szerbia felé tart!

Fidesz: a baloldal a bevándorlók érdekeit nézi

Close