Még mindig keresik a debreceni rendőrök a Poroszlay úti gyilkost

Tanúk jelentkezését várja a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a 2014. július 21-én Debrecenben történt emberöléssel kapcsolatban.

2014. július 21-én 17 óra körüli időben egy Debrecen, Poroszlay utcai társasház egyik lakásában találtak rá egy 22 éves férfi holttestére. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a sértett halálát idegenkezűség okozta.A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 09000/218/2014 bűnügyi számon nyomozást folytat emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A nyomozók keresik azt a körülbelül 185-190 centiméter magas, 20-25 év körüli, vékony testalkatú férfit, aki a bűncselekmény napján 10 óra és 10 óra 15 perc közötti időben a Poroszlay utca 20. szám alatti társasház melletti, sárga színű fémoszlopokhoz lelakatolta a kerékpárját. A férfi a bűncselekmény napján hosszú szárú sötét árnyalatú nadrágot, hosszú ujjú kapucnis felsőt viselt, valamint egy hátizsák volt nála.

Az üggyel kapcsolatban 600 tanút hallgattak ki, azonban vannak még olyan személyek, akik a sértettel kapcsolatban álltak, de személyazonosságuk ezidáig ismeretlen. A nyomozók várják azoknak a jelentkezését, akik a sértettel kapcsolatban álltak vagy ismerték és még nem kerültek kihallgatásra, valamint várják annak az eddig be nem azonosított férfinak a jelentkezését, aki a sértett halálát megelőző napokban a 22 éves fiatalember szobájában Camel márkájú cigarettát szívott.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon (Debrecen, Kossuth utca 20. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától 16 óráig, pénteken: 8 órától 13 óráig), illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2.000.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövetők azonosíthatók, bűnösségükre a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

Forrás: police.hu

Read previous post:
Ott lesznek a debreceni ultrák ma este a Nagyerdei Stadionban

Ugyanúgy szükség van Wellhello-ra, mint Makrohangra – interjú Süli Andrással, a Campus Fesztivál programszervezőjével

Close