Debrecenben nem engedik fel a menekülteket a buszokra

Az RTL Híradója rejtett kamerával kérdezte meg erről az egyik távolsági busz sofőrjét, aki azt mondta, hogy mostantól el kell küldeniük a menekülteket.

A busztársaság tagadja, hogy központilag kiadtak volna ilyen utasítást a járművezetőknek. A menekülteket pedig fel kellene engedni a tömegközlekedési eszközökre, mivel akik rendelkeznek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal igazolásával, azok használhatják a Volán, illetve a MÁV járatait.

A riportban azonban a menekülteknek segítő önkéntesek is arról számoltak be, hogy a buszvezetők becsukják a menekültek előtt az ajtót, ha azok fel akarnak szállni. Így kellett 10 kilométert gyalogolnia annak az édesanyának, aki két hónapos gyerekével érkezett Magyarországra.

Via

 

Read previous post:
Szép napot, Debrecen!

Két új menekülttábort épít a kormány Martonfán és Sormáson

Close