Beindult a debreceni Jobbik családsegítő programja

Beindult a Jobbik családsegítő missziója, melynek keretein belül a párt debreceni képviselői nehéz sorsú, helyi családok pénzügyi terheit könnyítik meg bruttó tízezer forinttal.

Még márciusban számoltunk be róla, hogy a Jobbik – látva a családok napi pénzügyi nehézségeit – a képviselői munka keretében végzett közvetett érdekképviseleten túlmenően egy új, közvetlen segítséget próbál nyújtani: saját fizetésükből adományoznak a rászoruló családoknak.

A misszió kezdetét március 16-ára ígérték, ám azóta nem hallottunk az ügyről, a beszámolók elmaradtak. Ennek apropóján kerestük fel Kőszeghy Csanád Ábelt, aki kérdésünkre elmondta, hogy a Jobbik akciója sikeresen folyik, már több családon segítettek képviselőik felajánlása által. A családsegítő kezdeményezésről szóló első beszámoló augusztus 13-án (megkeresésünk után) jelent meg a szebbjövő.hu oldalon.

A bejegyzésben bemutatják a kiválasztott Ferenczy család tagjait, akiknek Csikai József, a Jobbik debreceni önkormányzati képviselője nyújtott segítséget a bevásárlásban.

Fotó: szebbjovo.hu
Fotó: szebbjovo.hu
Fotó: szebbjovo.hu
A támogatói összeg nem készpénzben kerül átadásra, hanem a kedvezményezett család bevásárlásának összegét csökkenti. A vásárolt termékek között nem szerepelhet dohánytermék, illetve szeszes ital.

Read previous post:
Botrány: több százmillió adóforint mehetett el a semmire a milánói világkiállításon?

Még a krétáért is könyörögni kell a Klik-nek

Close