Ismét tüntetnek a bevándorlók a Keletinél

Két nap alatt már harmadjára korbácsolódnak fel az indulatok a Keleti pályaudvarnál. A migránsok azért tüntetnek, mert elegük lett a várakozásból, szeretnének továbbmenni nyugat felé.

“Németország, Németország”

Ezt skandálják, miközben megpróbálnak bemenni a pályaudvar területére. Az M1 helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy a menekültek ENSZ megfigyelők jelenlétét is követelik. A bevándorlók azt is nagyon kevésnek tartják, hogy csak egyszer kapnak enni – mondta a tudósító.

Az M1 munkatársának beszámolója szerint folyamatosan érkeznek rendőrök a VIII. kerületi pályaudvarhoz. A Készenléti Rendőrség kamerával rögzíti az eseményeket.

A tüntetők egy csoportja elindult a pályaudvar alsó szintjére, majd visszatértek a főbejárathoz, ahol a rendőrök továbbra sem engedik be őket. Az M1 tudósítójának sikerült beszélnie a helyszínen egy régen Magyarországon élő szír állampolgárral, aki a bevándorlók és a rendőrök közötti tolmácsolást is segíti.

A tolmács elmondta, hogy minden eszközzel megpróbálja lehűteni a kedélyeket, de sokan azt nehezményezik, hogy a megváltott jegyük ellenére nem szállhatnak fel a vonatokra.

Via 444

Read previous post:
A Csokonai színésze kapta idén a Kaszás Attila-díjat

Csávó kirabolt egy debreceni lottózót, aztán a zsákmányból feladott egy tippmixet

Close