A magyar-román határon is kerítés épül

A magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármashatártól “ésszerű távolságig” húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter hozzátette: az intézkedésre azért van szükség, mert a magyar-szerb határon épített kerítés hatására az embercsempészek megváltoztathatják útvonalukat, így a bevándorlási nyomás egy része áttevődhet Románia irányába. Előkészítő munkáról van szó, a határvonaltól négy méterre, magyar területen kezdik meg a földmunkálatokat, amelyek szükség esetén ideiglenes biztonsági határzár, kerítés felépítését teszik lehetővé. A kormány döntéséről tájékoztatást kapott a román külügyminisztérium európai integrációért felelős államtitkára – mondta a miniszter.

Az “ésszerű távolság” azt jelenti, hogy a hármashatártól a Maros folyóig, majd onnan még pár kilométer hosszan kezdik meg az előkészítő munkálatokat – mondta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a magyar álláspont szerint világos prioritás lista kell, amikor az Európai Unió közös megoldásokat keres a közösséget “elképesztő erőpróba” elé állító bevándorlásra.

Első helyen a határok megvédésének képessége van, Magyarország ennek érdekében mindent meg is tesz. Keddtől mind a fizikai, mind a jogi lehetőségek adottak, hogy Magyarország hatékonyan meg tudja védeni külső, schengeni határát – mondta.

Szijjártó Péter az Egyesült Arab Emírségek és Magyarország közötti gazdasági együttműködési megállapodás aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy egyetértenek az arab emirátusok képviselőivel: a háborús területről menekülők otthonukhoz legközelebb kapjanak ellátást és segítséget, hogy ha vége van a konfliktusnak, minél előbb visszatérhessenek otthonaikba.

Az Európai Uniónak anyagi segítséget kell nyújtania Törökország, Libanon, Jordánia és további, Szíriával szomszédos országoknak a menekülttáborok infrastruktúrájának fenntartására, a nemzetközi konvencióknak megfelelő ellátás biztosítására. Ennek a prioritáslista második helyén kell szerepelnie – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Az Egyesült Arab Emírségek is tiszteletreméltó teljesítményt nyújt menekültügyben, több százezer szíriai menekültet lát el jelenleg – tette hozzá Szijjártó Péter.

via MTI

 

Read previous post:
Átadták a térség legújabb élményparkját Erdőspusztán

Pályázatot írtak ki a Müpa ügyvezetői álláshelyére

Close