A Jobbik a magyar emberek kezébe adná a határ védelmét

A Jobbik arra kéri a kormányt: alakítsa ki a jogi keretrendszerét annak, hogy magyarok önkéntes alapon részt vegyenek a határ védelmében.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a határzár haladéktalan kiépítését és élő erős védelmét követelte a horvátországi szakaszon. Ezt azzal indokolta, hogy amit sikerült Röszkénél megoldani, az a szervezett bűnbandák tevékenysége miatt átkerült más országrészhez, így azt is meg kell védeni.

A jobbikos politikus szakképzett önkéntesek bevonását is szorgalmazta, hogy ne álljon elő olyan helyzet, hogy – a rendőrök, katonák nagy számú átvezénylése miatt – védtelenül maradjanak más országrészek. Kifejtette: egyebek mellett olyanok toborzására készülnek, akik képzett, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező mérnökök, ápolók.

Több mint reálisnak nevezte azt a veszélyt, hogy 10 ezreket toloncolnak vissza Magyarországra. Mint mondta, pártja sem fogadni, sem integrálni, sem szavazati jogot adni nem kíván a bevándorlóknak.

MTI

Read previous post:
A Debreceni Egyetemen toboroz önkéntes tartalékosokat a honvédség

Ki gondolta volna? – egymásra talált az MTI és a 888.hu

Close