Kiderült, miért lopott biciklit a böszörményi kerékpártolvaj

Miután egy kisfiú segítségével sikerült azonosítani a hajdúböszörményi vasútállomásról augusztus 23-án eltűnt kerékpár tolvaját, a rendőrök elkapták és kihallgatták a tettest. A nyomozókkal való beszélgetés során fény derült a nem mindennapi bűntény indítékára is. Íme a police.hu beszámolója a különös esetről:

A hajdúböszörményi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást, azzal a 43 éves férfival szemben, aki a helyi vasútállomás területéről egy kerékpárt tulajdonított el.

A nyomozás adatai szerint R. Csaba 2015. augusztus 23-án 14 óra 30 perckor Hajdúböszörmény, Baross Gábor téren, a vasútállomás épületénél található kerékpártárolóból egy lezárt kerékpárt tulajdonított el. A férfi a kerékpár lakatját rángatta, amit egy fiú észlelt, majd rászólt, hogy hagyja abba, de ő tovább folytatta, majd miután a zárszerkezet kinyílt, a lakatot a bokorba dobta és a kerékpárral elhajtott a helyszínről.

Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök adatgyűjtést végeztek és tanúkat hallgattak ki, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 43 éves férfit. A helyi lakost a közelben elfogták és előállították a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt a bűncselekmény elkövetését elismerte,

tettét azzal indokolta, hogy megtetszett neki a kerékpár, azért lopta el.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság R. Csabával szemben lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Read previous post:
Nincs melód? Szívesen tanulnál pilótának Debrecenben? Mutatjuk, hogyan érd el az álmod!

Október végén bezárhatják a debreceni menekülttábort

Close