Szexjáték helyett több mint tízszer szúrta le párját egy hortobágyi nő

Kedden tartották az első nyilvános ülést másodfokon annak a nőnek az ügyében, aki három évvel ezelőtt megkéselte a párját – szexjáték helyett. A Debreceni Törvényszék első fokon korábban emberölés kísérlete miatt hét év hat hónap fegyházbüntetéssel sújtotta a nőt, az ítélet azonban nem volt jogerős, mivel az ügyész súlyosításért, a vádlott és a védője pedig enyhítésért fellebbezett.

A hortobágyi asszony férjével együtt élt, a sértettel pedig 2008-ban ismerkedett meg. Mivel érdekelte a gazdálkodás, gyakran megfordult a tanyájukon, közte és az asszony között pedig a közös vállalkozás mellett szerelmi viszony is kialakult, annak ellenére, hogy mindketten házasok voltak.

 

Később, 2010-ben már mindketten féltékenykedtek, 2012-re pedig már elmérgesedett közöttük a viszony; a nő úgy gondolta, hogy párja csak kihasználja őt, a férfi pedig rendszeresen bántalmazta az asszonyt. Nő fontolgatta, hogy szakít a férfivel, de túlságosan félt tőle.

A nő korábban említette a férfinek, hogy amikor legközelebb találkozik vele, “ki szeretne próbálni rajta valamit”. A férfit érdekelte a dolog, így amikor legközelebb a tanyára érkezett, a nő leültette egy székre, hátrakötözte a kezeit, a szemét pedig bekötötte. Ezt követően előhúzott egy kést, majd kétszer hátba szúrta a férfit, aki felugrott a székről, a nő azonban ezután is támadott: legalább tizenegy sebet ejtett rajta. A férfi követelte az asszonytól, hogy vigye kórházba, a nő ehelyett azonban nyaktájékon szúrta őt. Ezután sikerült beülnie az autójába, ahonnan felhívta a rendőröket.

A férfi súlyos állapotban került kórházba: a Debreceni Ítélőtábla tájékoztatása szerint a mellkasi sérülései életveszélyesek is lehettek volna, ha nem kap időben szakszerű ellátást.

Via 24.hu

Read previous post:
Végre egy márka nyíltan is beleáll a kormányközeli fiatal életérzésbe

A Nagyerdei Stadion lelátóinak négyötöde üresen kong

Close