Vádat emelnek a szatír ellen, aki gyerekeknek mutogatta magát a Fényes udvarban

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség R. Miklóssal szemben, aki a megalapozott gyanú szerint az egyik debreceni játszótéren szeméremsértő módon mutogatta magát.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást R. Miklós helyi lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2015. szeptember 6-án 12 óra 50 perc körüli időben Debrecen, Fényes udvarban található játszótér egyik padján a gyanúsított szeméremsértő módon mutogatta magát az ott játszó gyerekeknek, illetve önkielégítést végzett. A fiatalemberre hiába szólt rá az egyik gyermek édesanyja, ő folytatta a cselekményt, majd a közeli buszmegálló irányába távozott. A nő szólt az élettársának, aki a buszmegállóban kérdőre vonta a 18 éves R. Miklóst, akit a helyszínre érkező rendőrök elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a debreceni lakost gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2015. szeptember 8-án elrendelt.

A gyanúsítottal szemben folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

Police.hu

Read previous post:
Kósa nagyon bepörgött hivatalos kinevezése óta

Jó reggelt, Debrecen! Emlékezzünk tisztelettel!

Close