Végre egy sikeres magyar énekes-dalszerzőnő, akire érdemes odafigyelni!

Már-már elcsépelt dolog manapság azon sopánkodni, hogy hová tűntek az igazán tehetséges magyar előadók. A felszínen kaparászva tényleg elég elszomorítónak tűnhet a helyzet, kicsit mélyebbre ásva a kortárs magyar könnyűzene világában viszont azt láthatjuk, hogy egyre több értékes előadó bukkan fel a semmiből. Mondhatnánk úgy is, hogy egyenesen dübörög a magyar pop. Az új, huszonéves magyar fiatalokból álló zenészgeneráció élvonalának egyik legígéretesebb üdvöskéje, Jónás Vera is egyre több sikert tudhat maga mögött, és ki tudja még, mennyi minden vár rá a jövőben. Az már biztos, hogy nem egy egynyári slágeres gitáros csajról van szó, úgyhogy érdemes lesz elcsípni a koncertjét most pénteken Debrecenben, a Víztoronyban.

“Itt a magyar Suzanne Vegába oltott Sia!” – Index

“Erős bemutatkozás, és ami a legjobb: még többet sejtet” – Recorder

Ritkán szokott így lelkendezni a magyar sajtó egy énekesnőről, de Jónás Vera a maga alig több mint négy éves pályafutásával már most rászolgált ezekre a dicséretekre.

  • 2013-ban adta ki első lemezét, amitől szinte rögtön elájultak a kritikusok – nem csak itthon, hanem külföldön is. Tavaly a független előadókat értékelő Independent Music Awardson egyenesen az 5 legjobb kortárs lemezek közé választották Game című debütálását.
  • Ezt később megjelentette egy japán kiadócég is Tokióban, majd Európa és Amerika után júniusban sikeres, többállomásos turnét zárt Japánban is.
  • Itthoni felkapottságát is jól mutatja, hogy idén “Wellhello” Diazzal együtt jelölték Artisjus-díjra junior kategóriában, majd nemrég, szeptember végén telt házas koncertet adott Budapesten, az A38 Hajón.

Lehetne még sorolni az eddigi eredményeit, de helyette nézzük most inkább, hogy mégis milyen zenét játszik.

Ha létezne olyan műfaj, hogy vasárnap reggeli andalító popzene, akkor abban minden bizonnyal ő lenne az egyik legjobb most. Fel lehet persze sorolni, hogy mennyi zenei stílus és hatás hallható ki egyik-másik számából, de nehéz lenne, hiszen a zenéje az RNB-től kezdve a jazz-en át egészen a grunge-ig sok-sok hangzást és hangulatot ötvöz. Némelyik számában a saját hangjából építkezve jut el az akusztikus zúzásba, majd vált át pulzáló tánczenébe. Mondhatnánk tehát azt is, hogy kifejezetten mindenevő zenekedvelőknek való a zenéje, akik szeretik az igényes és gazdagon hangszerelt popot. Bár a dalai hangzásában valóban nagy hangsúlyt kap az akusztikus és elektronikus eszközökkel való kísérletezés, a legfontosabb dolog, ami hallgatásuk közben felhívja magára a figyelmet, az maga Jónás Vera elképesztő hangja, magával ragadó személyisége és egyfajta különös, őszinte érzékenység, amit korábban talán még sosem kaphattunk meg más magyar dalszerző-énekesnőtől ilyen közvetlenséggel.

A kémia, amitől olyan jól működnek ezek a dalok, az tehát elsősorban Vera karakterének köszönhető. Érzéki és egyedi személyiségről van szó, aki bár angolul énekel, szövegeiben koránt sem egyszerű vagy felszínes témákkal akarja megszólítani hallgatóit. Verának ez az érzékeny oldala talán a Cold Fire című felvételén jön ki a legjobban. A videoklip megjelenésekor így nyilatkozott a dal mondanivalójáról a Recordernek“Mániákus utazó vagyok, ezért sok emberrel találkozom, sok felszínességet tapasztalok. Elkezdtem nagyon megbecsülni az igazi barátaimat, akik melegséget, figyelmet és akár kontinenseken átívelő tiszta szeretetet adnak, nagyon hálás vagyok értük. A Cold Fire pont erről szól. Türelmet és figyelmet kívánok magamnak és másoknak, ne pazaroljuk az időnket hideg tekintetekre, semmi értelme.”

Persze nem csak csendes ülős, lelkizős dalai vannak. A kísérletezés, a játékosság és a bájos, ötletes zenei megoldások ugyancsak fontos részét képezik Jónás Vera művészetének. Erre az egyik legjobb példa a Game címe szám. “Mindig ez a dal emlékeztet arra – és nem véletlen, hogy a lemez címéül is ezt választottuk-, hogy minden, ami velünk, körülöttünk és bennünk történik: egy nagy játék. Ne vegyük túl komolyan az életet! A hibáinkat és önmagunkat sem. Kísérletezzünk, játsszunk sokat! Fontos szimbólum számomra a játék és a játékosság a pályám alakulása során és az életemben is. Mindemellett imádom énekelni, ez az egyik legönazonosabb szerzeményem, úgy érzem” – nyilatkozta nemrég a klip kapcsán.

Vera sugárzó személyisége élőben mindig óriási hatással van a közönségre. Együttesével, a nívós zenészekből álló Vera Jonas Experimenttel legközelebb október 9-én, pénteken lép színpadra a Nagyerdei Víztorony H2O Galériájában. Ha szeretnéd látni őket, akkor érdemes most elmenni, mivel ősztől kicsit visszavonul a társaság, hogy egy újabb lemezen dolgozzon.

Addig is ráhangolódás gyanánt itt meghallgathatjátok az eddig megjelent felvételeket:

Read previous post:
Jó reggelt, Debrecen!

Emlékeztek még az Alkonyat-sorozatra? Itt a legújabb könyv!

Close