Kilopták a pénzt a hortobágyi földekből, de nem művelik őket

Az Átlátszó írja helyi forrásokra hivatkozva, hogy hatalmas megmunkálatlan területek hevernek parlagon a Hortobágyon, miután az új földbirtokosok nem művelik a földjeiket.

Az a gyanú, miszerint az új bérlők egy része ténylegesen sosem akart gazdálkodni, pusztán a hektáronkénti 70 ezer forintos területalapú támogatásra hajtott, beigazolódni látszik: a Hortobágy több pontján is hatalmas területekre kalauzoltak el bennünket, amelyeken – ahogy mondják – még nem járt állat, és nem is kaszáltak – írja az oknyomozó portál.

A korábbi szabályozás szerint az új földbirtokosoknak legalább az általuk birtokolt terület felén saját állatállománnyal kell legeltetniük, ám ezt azóta puhították, ma már az is elég, ha bérlegeltetés folyik az adott területen. Akadnak azonban olyan gazdák, még ehhez sem veszik a fáradtságot, ők minden további nélkül beszántatlanul, parlagon hagyják a területeiket.

A hatalmas megműveletlen földekről az Átlátszó drónfelvételt is készített:

Read previous post:
Három kő és egy műanyag kuka miatt kaptak több év letöltendőt a huligánok

Keresik a sofőrt, aki elütött egy biciklist Biharkeresztesen, aztán elhajtott

Close