Ónodi-Szűcs Zoltán az egészségügyért felelős új államtitkár

A debreceni Ónodi-Szűcs Zoltán lesz az egészségügyért felelős új államtitkár – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten.

Ónodi-Szűcs Zoltán – aki eddig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója volt – a sajtótájékoztatón azt mondta, az a legfontosabb, hogy azegészségügy ne az intézmények érdekeit, hanem a lakosság igényeit szolgálja.

“Azt szeretnénk, hogy a lakosság érezze, hogy a bajával törődtek, ami egy talán kicsit háttérbe szorult” – mondta, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a magyaregészségügyi intézmények ma európai színvonalon működnek.

Ónodi-Szűcs Zoltán röviden felvázolta teendőit, amelyek közül kiemelte az alapellátás kompetenciáinak fejlesztését, növelését, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakosság elégedettségét erősítse. Ezen kívül tervezik az intézményi ösztönzőrendszer átalakítását is.

Kérdésre válaszolva közölte, az ágazatban dolgozók esetében valószínűleg nem lesz életpályamodell, de az ágazati kollektív szerződésről, amely ezt “kiváltja”, már elkezdődtek az érdekegyeztető tárgyalások.

A kórházadósságról szólva kijelentette, jelenleg a pénzügyi források felhasználása az intézmények érdekei szerint történik, így azt is nehéz megmondani, hogy a rendelkezésre álló forrás sok vagy kevés. Az első lépésnek a lakossági igények feltérképezésének kell lennie, és akkor lehet majd a forrást meghatározni – tette hozzá.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, jelezte Orbán Viktor kormányfőnek, hogy akkor alkalmas jelölt, ha lehet változtatni, és erre fog törekedni ezután is. “(…) ha fel tudom vázolni azokat a forgatókönyveket, amelyek mentén ezek a célok meg tudnak valósulni, akkor nem lesz gond a források előteremtésével” – fogalmazott.

A budapesti “szuperkórházzal” kapcsolatban azt mondta, valószínűleg Budán fog megvalósulni, de előzőleg megkérdezik az embereket a beruházásról. Jelenleg tizenhárom helyszín felülvizsgálata folyik – tette hozzá, jelezve: nem lesz gyors folyamat, de jövő év végére szeretnének végezni a tervezés összes elemével.

Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette: azon szeretne dolgozni, hogy megszűnjön a mai ellátórendszer kórházcentrikussága, és a beteg kerüljön a középpontba.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy Zombor Gábor távozásának személyi és nem szakmai okai voltak. A korábbi államtitkár érdemei közé sorolta az alapellátás megerősítését, a védőoltási kampány országos bevezetését, a várólisták csökkentését, a rezidensi ösztöndíjrendszer folytatását és a szakorvosi bér fejlesztését.

Ónodi-Szűcs Zoltánnal kapcsolatban úgy fogalmazott: “komoly harcossal van dolgunk, aki nemcsak az orvosok, hanem a betegek nyelvét is beszéli”.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Zombor Gábor azt mondta, jó szívvel ajánlja az új államtitkárt, és minden segítséget megad neki a jövőben.

Az új államtitkár kinevezését a miniszterelnök már aláírta, a kinevezési okmány a köztársasági elnök szignójára vár.

MSZP: semmit sem ér, hogy kicserélték az ágyat a beteg egészségügy alatt

Az MSZP szerint egy életveszélyben lévő betegen nem segít, ha kicserélik alatta az ágyat, teljesen mindegy, hogy ki az államtitkár, amíg “gyalázatos” helyzetben van az egészségügy.

Korózs Lajos, a párt országgyűlési képviselője, az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bejelentette: Ónodi-Szűcs Zoltán lesz az egészségügyért felelős új államtitkár, aki eddig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója volt.

Az ellenzéki politikus szerint az embereket inkább az érdekli, hogy mi lesz az eladósodott, rossz állapotban lévő kórházakkal, hogy ne kelljen senkinek szenvednie vagy meghalnia a hosszú várólisták miatt, hogy ugyanolyan minőségű ellátást kapjon mindenki, hogy az egészségügyben dolgozók rendes fizetést kapjanak, az emberek gyógyítására befizetett forintokat pedig “ne stadionokra és fideszes politikusok luxusvilláira költsék”.

A magyar egészségügy helyzete mostantól elsősorban Ónodi-Szűcs Zoltán szégyene – fogalmazott Korózs Lajos, hozzátéve, az emberek elvárják, hogy ne csak a fizetését vegye fel, hanem tegyen is valamit azért, hogy a jelenlegi helyzet megváltozzon.

LMP: bővíteni kell az egészségügy forrásait

Az LMP az új egészségügyi államtitkártól az ágazat forrásainak bővítését várja és azt reméli, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán “kőkemény érdekérvényesítő” lesz a kormányon belül – közölte az MTI-vel kedden az ellenzéki párt.

Ikotity István képviselő és Ábrahám Júlia, az LMP egészségügyi szakszóvivője közleményében jelezte: az új egészségügyi államtitkár bemutatkozásakor a legfontosabbnak azt tartotta, hogy az egészségügy ne az intézmények érdekeit, hanem a lakosság igényeit szolgálja. Az LMP szerint ehhez a kormánynak az ágazat forrásigényét is ki kellene szolgálnia végre, ezért Ónodi-Szűcs Zoltán első és legfontosabb feladata a pénzszerzés – írták.

Az LMP az új egészségügyi államtitkár munkájának eredményét az ápolói és orvosi bérek emelkedésén, a szakemberek kivándorlásának csökkenésén, a kórházak adósságkonszolidáción fogja lemérni.

Hozzátették: aggodalomra ad okot, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán annak az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak volt a főigazgatója, amely feladatul kapta a kórházi adósságok rendezését, de ez nem sikerült.

Jobbik: a Fidesznek nincs megoldása az egészségügy rendbetételére

A Jobbik szerint az új egészségügyi államtitkár megnevezése azt támasztja alá, hogy a Fidesznek 2010 óta semmilyen hosszú távú megoldása nincs az egészségügy rendbetételére.

A Lukács László György és Rig Lajos országgyűlési képviselők által jegyzett keddi közlemény szerint noha Ónodi-Szűcs Zoltán szavai szerint a lakosság bajaival akar foglalkozni, azt kérik, valljon színt, hány száz milliárd forintot tud “kisajtolni” az egészségügynek.

Ennek hiányában csak helyben járás várható tőle is és pénz nélkül az ágazat elhúzódó válsága fenyeget – értékeltek az ellenzéki képviselők, akik szerint a pénztelenség miatt a kijelölt államtitkár gyorsan csatlakozhat a “levitézlett fideszes egészségügyi vezetők népes táborához”, elpazarolva az időt a probléma tényleges megoldásától.

A Jobbik a kórházi adósságok növekedésére, a dolgozói elvándorlásra, pályaelhagyásra, illetve az általános alulfinanszírozottságra vár megoldást az államtitkártól – írták.

Együtt: felül kell vizsgálni a teljes egészségügyet

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja szerint habár az új egészségügyi államtitkár felkészült szakember benyomását kelti, de nem elég egy embert kinevezni, a kormánynak felül kell vizsgálnia az egész ágazat helyzetét, meg kell szüntetni az évtizedes alulfinanszírozottságot – reagált Ónodi-Szűcs Zoltán kinevezésére a párt elnökségi tagja.

Komáromi Zoltán az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: az egészségügy ma Magyarországon “krónikus beteg”, a kór pedig nem más, mint az egész rendszer alulfinanszírozottsága, a beígért szerkezeti átalakítások elmaradása, és a szociális és egészségügyi ágazat kormányzati semmibe vétele.

A kórházak adóssága – hiába rendezik azt időről időre – mindig újra fog termelődni, hiszen a rendszerszintű átalakítás elmaradt – közölte. Mostanra már több mint ötvenmilliárd forint hiányzik a kasszából, és semmi jel nem mutat arra, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán kellő politikai támogatás híján meg tudná oldani a feladványt – vélekedett a politikus.

A Párbeszéd Magyarországért konkrét tetteket vár el az új egészségügyi államtitkártól, mert a párt szerint nem elég, ha Ónodi-Szűcs Zoltán “csak szép szavakat és megszorításokat hoz” az ágazatba – mondta az MTI-nek a PM elnökségi tagja kedden.

Erőss Gábor, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában, azt követelte, hogy csökkentsék a szerinte szélsőségesen magas kórházi fertőzések számát, legalább egyharmadával mérsékeljek a kórházakban kialakuló szövődményeket és a kórházi elhalálozásokat.

Emellett egy radikális béremeléssel meg kell állítani az orvosok és szakápolók elvándorlását, középtávon pedig vissza kell fordítani ezt a folyamatot – tette hozzá.

Erőss Gábor azt mondta, azonnal ki kell vizsgálni minden daganatos vagy ilyen gyanúval bekerült beteget, akiknek haladéktalanul meg kell kezdeni a kezelését.

Végül pedig azt kérte, hogy érdemi támogatást és ösztönzéseket kapjanak a háziorvosok a szűrővizsgálatok elvégzéséhez.

Egy másik témára áttérve arról is beszélt, hogy a sajtóhírek szerint Andy Vajna vásárolja meg a TV2-t. A politikus úgy fogalmazott: Andy Vajnát a Fidesz úgy “tőkésítette fel”, hogy kaszinómonopóliumot kapott és megkapta az online sportfogadási piacot.

“Az Orbán-rezsim tízmilliárdokat csatornázott át” számára, és most megengedheti magának azt a luxust, hogy a “Rogán-Habony propagandaminisztériummal” karöltve “a kormányzati hazugságpropaganda egyik legfőbb szereplőjévé lépjen elő” – jelentette ki.

 

 

 

 

 

MTI

 

Read previous post:
Engedte a gyerekeknek, hogy igyanak az osztálykiránduláson, most felfüggesztett börtönt kap

Állampolgárságot adnak az Olaszországban letelepedett bevándorlók gyermekeinek

Close