A 17 éves balmazújvárosi srác megfigyelte, majd ellopta a 71 éves bácsi pénzét

A balmazújvárosi rendőrök bíróság elé állítást javasolnak egy 17 éves fiú ellen, aki a megalapozott gyanú szerint egy 71 éves bácsitól lopott.

Egy férfi tett feljelentést a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságon 2015. október 12-én arról, hogy az otthonából eltűnt táskája, benne a készpénzével. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként megállapították, hogy a bácsi pénzt vett ki egy bankautomatából, majd haza kerékpározott, táskáját letette a teraszra és a biciklit betette a melléképületbe. Mire a sértett visszament a táskáját nem találta.

A rendőrök látókörébe került egy helyi fiú, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak. A 17 éves terhelt beismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy a 71 éves bácsit megfigyelte miközben pénzt vett ki az automatából, majd hazáig követte és ellopta az őrizetlenül hagyott táskát. A fiú ezután Debrecenbe utazott és egy bevásárlóközpontban az eltulajdonított pénz nagy részét elköltötte. Kihallgatását követően a gyanúsított a nyomozóknak megmutatta hová rejtette a bácsi táskáját, iratait, amelyeket a rendőrök lefoglaltak, a fiút pedig bűnügyi őrizetbe vették.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály a helyi lakos ellen a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2015. október 14-én befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Read previous post:
Ezt a nőt keresi a debreceni rendőrség

A Fidesz reméli, az EP jóváhagyja Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését

Close