Keretmegállapodást írt alá a debreceni és a kolozsvári egyetem

Kettős doktorképzésről írtak alá keretmegállapodást a Debreceni Egyetem (DE) és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesei szerdán a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

Bartha Elek, a DE rektorhelyettese az ünnepélyes aláírást megelőzően kiemelte: intézményük jelentős részt vállal közös nemzetpolitikai szempontból a Kárpát-medence egységes oktatási terének megvalósításában. Ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszik a Babes-Bolyai Tudományegyetemmel való szoros kapcsolat.

Elmondta, hogy a kolozsvári egyetem magyar tagozatán nyolcezer hallgató tanul, köztük jelentős számú magyarországi diák is. A kettős doktorképzés egy újabb állomása az intézmények közötti együttműködésnek, hiszen az ott tanulók és az itteni doktoranduszok is megkaphatják a doktori címet a jövőben – tette hozzá.

Soós Anna, a kolozsvári egyetem rektorhelyettese elmondta: intézményüknek 47 ezer hallgatója van, a magyar tagozat 21 karából 17 karon teljes egészében magyarul folyik az oktatás. A kettős doktorképzés lehetőséget nyújt arra, hogy mindkét oldalról igénybe vegyék a hallgatók a minőségi oktatást és kutatást – hangoztatta. Varga Zsolt, a DE tudományos igazgatója az elmondottakat azzal egészítette ki, hogy a mostani keretszerződés a második az egyetem gyakorlatában.

MTI

Read previous post:
Te jó ég! A Doki megérkezett a jövőbe! És üzent is neked!

Ma érkezik meg Marty Mcfly! De most tényleg!

Close