Nincs szíved, ha elítéled ezt a hajdúnánási tolvajlányt

Egy hajdúnánási lány el szeretett volna jutni a szerelméhez a szomszédos településre, ám olyan hideg volt, hogy nem akart gyalogolni, ezért ellopott egy ház előtt hagyott, lezáratlan biciklit, hogy azzal jusson el a barátjához.

A szívfacsaró esetről a következőt írja a Police.hu:

A nyomozás adatai szerint egy 17 éves lány 2015. augusztus 14-én 21 óra 30 perckor egy hajdúnánási családi ház előtt hagyott, lezáratlan kerékpárt eltulajdonított. A sértett a cselekményt észrevette, majd szólt az egyik ismerősének, aki kocsival a lány után hajtott. A férfi utolérte a lányt, aki a kerékpárt visszaadta és gyalog ment tovább az úton Polgár irányába. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a fiatalkorút Polgár és Hajdúnánás között, az úton igazoltatták és előállították a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A helyi lakost a bűncselekmény elkövetését elismerte, tettét azzal indokolta, hogy a kerékpárt azért lopta el, mert azzal a barátjához akart eljutni a szomszéd városba.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a terhelttel szemben lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 

Read previous post:
Hiába tűnik úgy, hogy a magyar kormányzat célja a haverok zsebének teletömése

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa újabb tizennégy rendőr előzetes letartóztatását rendelte el

Close