Ennyi volt! Vége a 4024-nek!

Köszönjük olvasók, hogy eddig velünk tartottatok, de most elérkezett a pillanat, hogy elköszönjünk!

A 4024 a holnapi naptól befejezi a működését, reméljük, hogy sok vidám és még több bosszús pillanatot okoztunk. Büszkék vagyunk rá, hogy kicsit felráztuk a debreceni médiapiacot, nagy dolognak tartjuk, hogy közösséget tudtunk teremteni, de aminek a legjobban örülünk, hogy mindenkiből heves érzelmeket tudtunk kiváltani.

Köszönjük minden szerzőnek, bloggernek, programozónak, fotósnak, és úgy általában mindenkinek, aki valamilyen formában hozzátett az oldal sikeréhez. A legnagyobb tapsot azonban a belső szerkesztőség érdemli, akik olykor munka és egyetem mellett napi 8-9 órában teljesítették a kötelező hírügyeletet. Ők azok:

Hegedűs Betti

Rácz Barbi

Lakatos Dóra

Varga Máté

És nagy köszönet a kollégáimnak, a “Csúcsfőnökségnek” akiknél jobb, kreatívabb szakemberekkel még soha nem dolgoztam:

Csende Gergő

Akivel 10-ből 9-szer egy rugóra járt az agyunk.

Prezenszki Alex

Aki miatt a legtöbbet fejlődtem. Ha egyszer megtanulok helyesen írni, akkor az nagyrészt neki lesz köszönhető.

Cseh Jocó

Aki még akkor is bízott bennem, amikor nagyon úgy nézett ki, hogy falnak kormányzom a hajónkat.

És hogy a nagy lendület és a biztató jelek ellenére miért lett vége az oldalnak?! Hát azért, mert a teljesítmény és a szisztematikus, folytonos munka nem elég az életben maradáshoz. Legalábbis ebben a piaci környezetben egészen biztosan nem. Röviden és tömören:

Nem volt elég barátunk!

Én Dévai László, főszerkesztő voltam, köszönöm, hogy velünk tartottatok.

Cheer Up Debrecen!

Read previous post:
goose
Márton-napi libalakoma lesz Debrecenben egri borokkal

autumn
Száraz és hűvös idő várható a hétvégén

Close